Hajrá Gyurcsány, csak így tovább!

2015.10.28.

Azok után, amit Gyurcsány Ferenc az országgal tett, azt hiszem a legkevesebb, hogy ugyanazt megtegye a baloldallal is.

Soha nem értettem egyet azokkal, akik megkérdőjelezték Gyurcsány képességeit. Véleményem szerint ő egyszerre tartozik az elmúlt száz év legtehetségesebb kamarillapolitikusai és taktikusai közé, miközben a legrosszabb stratégák egyike is egyben. Hiúsága, pojácasága taszítja ugyan az emberek többségét, de vonzza pártja harcos és elvakult támogatóit. Esetében a különleges képességek, a meghökkentő hiányosságok és az emberi gyengeségek olyan lassan ölő mérget alkotnak, ami bármely szervezetre halálos, ahová belép.

Az ötödik hadoszlop

Akik hatásvadász videókon gyilkolnak, azoknak céljuk is van vele

Az Iszlám Állam hatásvadász videókon végzi ki az embereket. A harcokban érintett államok középosztálya rettegve adja el mindenét, pakol össze és indul Európába. Akik a háttérben állnak, fillérekért vásárolják meg a kivándorlók vagyonát, pénzelik, szervezik útjukat. Aztán többszörös áron eladják a migránsok ingóságát, ingatlanjait. Kifizetik az Iszlám Államnak ami jár, akik elkészítik az új, még kegyetlenebb videókat. Hajtják tovább a népvándorlást: kezdődik minden elölről. Olajozottan működik az évszázad biznisze, de gyorsabban és több hasznot hajt, mint az olaj. És ez csak a kezdet, mert a java hamarosan a nyakunkba szakad. Akik ugyanis elhiszik a ballib sajtónak, hogy nincsenek bajkeverők és terroristák a migránsok között, akik azt hirdetik, hogy a biztonsági intézkedések szükségtelenek, az Iszlám Államot nézik sík hülyének. Vagy ami még rosszabb, részei a rendszernek, ami a létünkre tör.

Fidel Castro egyszer gondolt egy nagyot, és megnyitotta az ország kapuit: az elégedetlenkedők ne szervezkedjenek, ne rontsák a kommunista diktatúra levegőjét. Egyúttal a bűnözőket is kitessékelte, foglalkozzon velük ezen túl az Egyesült Államok. A történtekre alig emlékeznének néhányan, ha nem készült volna el A sebhelyesarcú című film. De szerencsére elkészült, és most nem árt felhívni a figyelmet, hogy megtörtént eseményeken alapul.

Ez nem bevándorlás

2015.06.23.

Ez nem bevándorlás

Nevén kellene nevezni a dolgokat. Ami most zajlik, nem bevándorlás. Ötvenmillió ember keres magának új hazát. Többségük célja Európa. Közöttük  egy-egy nemzetből is több millióan vannak, de a muszlim vallás és kultúra egyértelműen meghatározó. Ami most történik, az népvándorlás. Amikor pedig a történelemben népvándorlás indult, akkor a felkészületlen, gyenge országok, birodalmak mind elbuktak az idegen nyelvű, idegen vallású népek nyomása alatt.

Ami most történik, 14 éve kezdődött. 2001-ben közel háromezer embert gyilkoltak meg egy mindannyiunkat sokkoló terrortámadásban az Egyesült Államokban. Az USA bosszút esküdött. De a bosszú nem a terrortámadás elkövetői ellen, hanem országok ellen irányult. Lerohanták Afganisztánt és Irakot. Szétbombázták, szétlőtték az ipart, a gazdaságot, a hidakat, utakat, vasútállomásokat, kikötőket, iskolákat, egyetemeket, óvodákat: gyakorlatilag elpusztították a teljes infrastruktúrát. Még büszkék is voltak rá, hogy a “középkorba bombázták vissza” őket. Az agresszióval nem csak emberek ezreit ölték meg, emberek százezreit késztették menekülésre, de polgárháborút is kirobbantottak, amiből megszületett az Iszlám Állam. Mostanra 150 ezer emberre teszik csak az iraki agresszió áldozatainak számát.

A történet legcinikusabb része, hogy azok, akik elfogták és háborús meg emberiség-ellenes bűnök miatt felakasztották az iraki diktátort, sokkal több ember halálát okozták, mint a diktátor. A polgárháború miatt Irakban ma sokkal kisebb az emberek személyi szabadsága, több embert kínoznak meg politikai nézeteik miatt, és összehasonlíthatatlanul rosszabbul élnek, mint Szaddam idején. És közben hiába lett történelmi tény, hogy az iraki háború indítóoka, a vegyi fegyverek gyártása hamisítvány volt – vagyis pont úgy rohanták le Irakot, ahogy Hitler Lengyelországot -, az USA és szövetségesei között egyetlen háborús bűnöst sem neveztek meg vagy ítéltek el!

Tíz évvel a 9/11 után végigsöpört az “arab tavasz” az észak-afrikai és a közel-keleti országokon. Az összes olyan diktátort és államelnököt megbuktatták, akik évtizedek óta a nyugati országok, de leginkább az Egyesült Államok begyében voltak. Csakhogy a forradalmak irányíthatatlanok, a káosz és a gazdasági összeomlás pedig mindig a szélsőségeseknek jó. Nem állítom, hogy az USA volt az arab tavasz kirobbantója, de több országban benne volt a kezük. Az is tény, hogy az arab tavasz óta valamennyi érintett országban rosszabb a gazdasági és a politikai helyzet, mint előtte volt. Mindez óriási lökést adott az Iszlám Állam terjeszkedésének.

Ha mindent összeteszünk, biztosan összejött már a 300 ezer áldozat. Ez a százszorosa 9/11-nek. Ha azt is hozzátesszük, hogy 50 millió ember lett hontalan, és keres magának új hazát, talán bőven elég volt a bosszúból. Az Egyesült Államoknak most már el kellene kezdeni rendbe tenni azt, amit a bosszú hevében elrontott. 14 év telt el, le kellene állni. És most már csak egyetlen eszköz van a népvándorlás leállítására: ez Közel-Kelet és Észak-Afrika országainak stabilizálása. Ez többe kerül, mint a háború. Éppen ezért most nem azon kellene dolgozni, hogy nehézfegyverek legyenek az orosz határ közelében, hogy a szintén amerikai segítséggel elmélyült orosz-ukrán ellentétet tovább mélyítsék.

Amikor a történelemben népvándorlás indult, akkor a felkészületlen, gyenge országok, birodalmak mind elbuktak az idegen nyelvű, idegen vallású népek nyomása alatt. Ezt a népvándorlást az állítólag felvilágosult és demokratikus nyugati civilizáció indította a bosszú hevében. Most éppen az Európai Unióra hull vissza a bosszú hamuja, de az USA nem gondolhatja komolyan, hogy rájuk nem lesz hatással. Úgyhogy gondolkozni és cselekedni kell minél gyorsabban, mert Törökország, Bulgária, Spanyolország, Olaszország, Magyarország csak falakat tud emelni, amik csak ideig-óráig lesznek elegek.

Ábel Attila

Ezeket a cikkeket olvastad már?